Hidd el, tényleg nem fogsz sírni
így már engedhetsz elmenni.
Bebizonyítottam megint,
hogy ennek így nincs értelme
Csak itthagyni most ezt, mindent
Mielőtt megismétlődne

Hidd el tényleg nem fogsz sírni
Így már engedhetsz elmenni.
Látom hogy nincsen értelme
ennek az átkozott életnek.
Mindenkinek több a sérelme
de csak én vagyok a hibás benne!
--
Nem érdekelnek az átkozott véletlenek
és nem kellenek a kipróbált esélyek.
Mindig újra ez a vége,
újrakezdeni így nincs értelme.

Mindenki hazudott
Hogy van Isten; az imádott-
de akkor miért nem lát engem
a műve miért csak egy mocskos verem?

Megrohadt az egész
bűzlik, eszi a penész
Eddig megpróbáltam elhinni,
hogy van mögötte valami.

De csak hazudták a hitem,
már elfogyott a reményem.
Nem fogok még egyszer bízni
újra naívan próbálkozni

Csak ne lennék ilyen gyáva
itthagyni mindent, a frászba
miért nem tudom megtenni,
a vérem Neked adni?

Nem kellene mit sajnálnom,
a rohadt életbe, őrangyalom!
Te hazugságot suttogó vész-lélek
Gyűlöllek! Mert miattad még élek.

Te, a láthatatlan semmi,
nemlétedben fogod a kezem
És nem hagyod megtenni
hogy a kést végre elővegyem

Szép meghalni, ez az elvem
Ebben többé nincs értelem.
Ráijeszteni a világra
rákacagni erre az ocsmányságra.
És a végén megbánni
amikor már nem lehet visszajönni.
Rájönni, hogy látó vak voltam.
Eddigörökre, mindhiába
De kár lett volna folytatni.

Gyűlöllek hát őrangyalom!
Azt akarom hogy ne légy semmi
engedd a kést a kezembe venni
egy új láncot magamra karcolni
és csak nézni, engedni akarom...
hogy a vérem szétfolyjon
egy új, élet-drága rajzlapon.