Az Isten van valamiként: Minden Gondolatnak alján. Mindig neki harangozunk S óh, jaj, én ott ülök a balján.
Az Isten könyörületes, Sokáig látatlan és néma, Csak a szivünkbe ver bele Mázsás harangnyelvekkel néha.
Az Isten nem jön ám felénk, Hogy bajainkban segítsen: Az Isten: az Én és a kín, A terv s a csók, minden az Isten.
Az Isten hatalmas nagy úr, Sötétség és világosság, Rettenetes, zsarnok lakó: Lelkünkbe ezredévek hozták.
Az Isten az egyszerűség, Unja a túlságos jókat, Unja a nyugtalanokat S a sokszerű, nagy álmodókat.
Az Isten engem nem szeret, Mert én sokáig kerestem, Még meg se leltem s akkor is Kötődtem vele s versenyeztem.
Az Isten van valamiként: Minden Gondolatnak alján. Mindig neki harangozunk S óh, jaj, én ott ülök a balján. |