A vén parkban didereg a magány,
s két árnyék suhant át az éjszakán.

Ajkuk puha, szemükben semmi élet,
alig érteni, halkan mit beszélnek.
A vén parkban didereg a magány,
s multat idéz két boldogtalan árny.

- Gondolsz régi mámorunkra szerelmem?
- Mi köze hozzá? minek érdekeljen?

- Arcom álmodban ma is megjelen?
Feldobog szíved a nevemre? - Nem.

- Óh szép napok! milyen forró s igaz volt
csókunk és gyönyörünk! - Lehet, hogy az volt.

- És kék az ég s a remény végtelen.
- A remény eltünt, egünk fénytelen.

Riadt bokrok közt jártak, két kisértet,
és csak az éj hallotta, mit beszéltek.

Szabó Lőrinc fordítása