Megütlek, mint tagló a barmot,
düh s gyűlölet nélkül; ahogy
Mózes a sziklára csapott!
- S hogy pillád kútja hűtse zsarnok

Szaharámat, kipréselem
szemedből vizeit a kínnak:
reményvitorlás vágyaim vad
hajója sós könnyeiden

nagy és szabad tengerre lendűl,
s zokogásodtól részegen
úgy visszhangzik majd a szivem,
mint dob, mikor rohamra perdűl.

Vagy nem torz akkord vagyok-e
az isteni szimfóniában
a Gúny miatt, melynek falánkan
ráz és marcangol a dühe?

Sötét mérge bennem a vér! A
hangomban ő rikoltozik!
A kárhozott vagyok, akit
tükrének használ a Megaera!

Az arc vagyok és az ököl!
A tőr s a seb, melybe a tőr csap!
A kerék s a kerékbe tört tag
és a hóhér és akit öl:

saját vámpírom - a valódi
nagy árvák egyike, kire
örök kacajt mért végzete,
s aki már nem tud mosolyogni!

Szabó Lőrinc fordítása