5.

Fejvadászok

Mint akit megütöttek, úgy rezzent össze. Hirtelen szalad ki az álomtalan álom a szeméből, bár az a nyomott kábulat még uralja. Hol is van? Kemény, hűvös, ott szemben meg az...a kovács? Igen, ez volt az az iszonyú dübögő fejfájás álmában. Nem a feje fájt, hanem egy padon fekszik a kovácsműhely előtt. Elaludt itt kinn az utcán. De legalább a városban van.

Szemeit dörzsölve ül fel.

Tizenhárom- tizennégy évesnek ha mondhatná bárki. Kócos loncsú, nyurga, beesett arcú gyerek. Egyáltalán nem is kislányosak azok a komor arcvonások: sőt akárhonnét nézve – tökéletesen hiányzik belőle bármiféle báj. Hogy mit keres akkor is idekinn az utcán, hajnalban?

Senkit sem érdekel...

Járókelő se nagyon van még, a köd sem vonta fel szárnyait az utcák közül, hanem mint valami későnyári estén nagy felhőkben gomolyog. Bár lehetne későnyári estéhez mérten meleg is.

-Menni kéne Ahure – néz a padon pihenő, eddig párnaként szolgáló zsákra. -Csak tudod... na mindegy. Semmi. - akaratosan összeszorítja a száját, bár maga sem tudja, mit harapott el. Nyúl a táska alá, a szíj enged, bomlik. Egy csomó kacat. Többnyire feleslegesnek tűnő holmik, egy gyermek kincsei. Meg egy nem is olyan kicsi, fonott kosár. Aztán megdermed.

Határozottan füstszagot érez. Álmos, résnyire nyitott szemekkel fürkész a ködbe, hogy aztán elmaszatoljon egy csipát és egy hatalmasat ásítson.

-Bizony mondom Ahure, valahol szalonnát sütnek, megnézzük? De meg hát.

Egy sarokkal arrébb már eltéveszthetetlenül érezni a füstszagot. De van ott más is. Ashgdent nem a felfordulás éri el először – holott emberek rohangálnak már mindenfelé az ég irányába törő lángok körül. Középen a cégér Macskajajt hirdet- azaz hirdetett valamikor: az amazonok vezette híres fogadót. Ezt kereste...

Hatalmas robajjal szakad le egy főgerenda, sikítás hallatszik, sebesültek a földön és emberek mindenfelé, a tüzet próbálva oltani, az értékeket mentve. Akár egy felbolydult méhkas. Ashgden dermedten áll. Elég rosszul látni, az a fránya köd és füst nem könnyíti meg a dolgát, de amoda, a tetőn van valaki. Elég egy mozdulat, és már bizonyos is benne. Feketébe öltözött íjász.

-Vigyázz az útból – löki félre egy magas, sötét hajú nő, egy amazon, vizesvödörrel rohanva az oltást végző hirtelen rendezett lánc irányába.

-Ott, a tetőn! - kiáltana utána, de amint újra felnéz, már nyoma sincs a sötét árnynak. Aztán hallja meg az első surranást és a fojtott hörrenést, amit követően egy fémbe öltözött lovag zuhan féltérdre a tüzet oltani próbálók között. Felhúzott sisakrostélyán egy nyílvessző mered kifelé. És elszabadul a pokol. A ház tetején újra megpillantja az íjászt, de akkorra már tucatnyi nyílvessző surran minden irányból a téren nyüzsgő, fedezékbe menekülő emberekre. Pár centi híján a lába mellett fúródik egy a földbe, a követező pedig már rohanvást találja.

Éles, szúró fájdalom – érzi hogy megbotlik és hirtelen zuhanni kezdenek a háztetők, a föld pedig rémesen emelkedik. „Szalonnasütés”. Villan gondolatai között, mielőtt mindent elborítana a sötétség.

Gyönyörű szép szőke hajkorona, színes gyöngyökkel teletűzdelve, amik minden mozdulatra halkan csilingelnek. Tollakat tűzött a kagylók közé, amik a vékony nyakat ölelik körbe, a tekintete pedig olyan szürke, olyan furcsa, ismerős, nyugalmat árasztó szürke, mint a hajnali köd az otthoni erdőkben. Vékony szíjfonat a homlokán, és milyen szép ívű a szemöldöke! Megbabonázva figyeli a szigorú önfegyelemről árulkodó mozdulatokat. Ő maga képtelen moccanni. „Ilyen akarok lenni én is”

-Adj neki ebből ha magához tért – szól egy nyugodt hang valahonnét meghatározhatatlan irányból, léptek dobognak arrébb. Ahogy oldalra fordítja a fejét, látja hogy amott mellette egy rögtönzött ágyon valaki nála rosszabbul járt: Pokróccal letakart, fényesen csillanó páncél.

-Vigyázz, ne mozogj... - szólal meg az ő szőke amazonja, aztán óvatosan a feje alá nyúl és rásegít hogy ihasson. Hideg, víz, végre! de keserű, csípős, sós?...az első mohón lenyelt néhány korty után erőszakosan törik fel belőle a köhögés. A gyomra is erősen tiltakozni kezd.

-Cssss...csak óvatosan. Most feküdj.- nincs egy csöpp ereje sem megszólalni, a hátát végig zsibbadtnak érzi. Erőtlen.

-Mit keresett nála amazon bot? - hallja a susogást.

-A Halállal Táncolók jele van a felkarján – felel meg rá egy hang, talán ez épp a szőke amazon, aki az imént itatta meg vele azt a kotyvalékot, amit víznek hitt, és amíg víznek hitte, hogy örült neki! Szomjas. Még mindig nagyon szomjas. Pár pillanat múlva tudatosul benne hogy nem a közös nyelven beszélnek. Azt hiszik, hogy ő ezt így nem érti?

-Nem tudom hogy kerülhettek a fegyvereink a fejvadászokhoz. Mindig is mondtam a prierinek hogy kereskednünk sem szabad a várossal.

- Selilah, évek óta minden rendben megy, egy félreértés miatt nem fogunk visszaköltözni a völgybe.

- A lánnyal mi lesz? - zsibbad, érzi hogy most egyre jobban felkúszik a karjába is. Túl rosszkor volt rossz helyen, és még most is ott van...

- Kérdezd ki. De nem kell hogy tudja, hogy láttuk rajta a jelet. - lassan forogni kezd vele a világ. A főzet biztos. Nem bíznak benne, azt hiszik hogy Halállal Táncoló... pedig, pedig, jaj Ahure, hol lehet? Megvan vajon a zsákja? El kell mennie, sietősen innen. Csak ne forogna minden olyan sebesen. Az az átkozott jel sohasem engedi őt vissza az övéihez. Soha. Szürke, elszürkül. Jaj ne, megint jön...az a rémes sípolás.