Eddig minden olyan biztos volt, szokott rendszerek, szürke másnap

Fásult kelés, lassan-keserű                       értéktelenné lett örök vasárnap

Elkoptató idő. rutinszerű nyűg a valahai minden

És a minden átfakul gyilkossá. Én -jégveremben.

Azt mondták a szellem nincs az érzékek világában

Azt mondták, hagyni kell.valaki ott fönn őriz a markában.

Megváltozni.- A hibás tudom az, aki hagyja.

Nem akartam soha. De már "jó" itt jégbe fagyva.

Élvezem. Süllyedni. Fényből árnyékká átlépni.

Elborzad. Csak botrányt kelteni. És a suttogó szikrácskát fojtani.

Fojtani. Megölni. Mert azt mondja valami nem jó.

Hiányzik. Érez a jég. Mert azt mondták neki, nem idevaló.

Azt mondták láthatatlan szárnyas árnyéklények- tudást hozók.

És sóhajt. Meginog. Neki nincsenek többé égi felvigyázók.

Óriásszárnyú önmaró élő-vád.Üveg alá zárt légy. Szabadulj!

Nevethet az Égben Kacagó. A jég szilánkokban- te pedig indulj!

Mert a jég csak csillan.meg ne fogd a kezét.

Nem mondja, bár kéri, szabadítsd. Elég látnod a szemét.

És kacag Ő odafenn. Mert a Választott megőrül.

De te szabadulj. Csak magában csaponghat óriásszárnyú önmaró vád, idelenn-                                       körös-körül.